Életérzés
Igen régen nem írtam egy szívhez szólót vagy csak mindennapi unalmas dolgokat, de rájöttem csak annak van értelme leírni, ami igazán foglalkoztat. Az a baj, hogy az emberrel megesik, hogy olykor-olykor szerelembe esnek, ez vagy jó dolog vagy iszonyat rossz. Nos, szerintem a szerelem igenis jó meg egyszerűen felemel a fellegekbe, de amikor csalódunk akkor nem éppen felemelő érzés. Nem tudom mit kéne csinálnom az az igazság, mert nem szeretem, amikor darabokra törik a szívem, most lehet azt gondolni, hogy jajj ez mekkora túlzás pedig egyáltalán nem. A szerelem egy csodálatos érzés csak az idő nem várja, meg míg összeragasztod a szilánkokat…..
“Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy, csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” (Paulo Coelho: A fény harcosa)
Paulo Coelho könyvét olvasva elég sok mindenre jöttem rá például arra is, hogy küzdeni kell, akiért, akit szeretünk, és meg kell állnunk néha egy nagy levegőt venni és elgondolkodni mit is csinálunk tulajdonképpen, hogy megéri e a sok erőfeszítés vagy nem, de ezt jobb minél előbb kideríteni. Meg hogy aki meg akar halni annak nem szenvedés a halál.
“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)
Mindenféle gondolatok kavarognak a fejemben. Nem érzem, a dolgok fontosságát vagy csak egyszerűen nem akarom. Most itt a nyár a nyakunkon, és élvezzem és hagyjak fel mindennel a nyár kedvéért és csak bulizzak és szarjak, le mindent? (ígértem, hogy csúnya szót nem fogok használni, de olykor, megköveteli egy egy bejegyzés.) Vagy nézzek magamba egy kicsit és gondolkozzak el azon, hogy héé itt a nyár remek tanulási és pénzkeresési alkalom, csak most nem tudok épp ésszel dönteni, mert őszintén szólva elegem van a tanulásból. Ez az év nem volt semmi és még koránt sincs vége és nagyon, de nagyon elfáradtam minden értelemben.