Kicsi lány

Remek elfoglaltság, és esetleg még jó blogger isl ehetek:) Aki akar az még emailt is írhat nekem erre az email címre: kezdet1@gmail.com

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Irány a Balaton!

Idézetek

DK

2010.03.15. 01:43 Little Girl:)

Igen ez a dürer kert rövidítése, és megint igen nem a kaméleonba mentünk. Nah de ez csak az utolsó, utáni percben derült ki, hogy mégis inkább a dürerbe megyünk. Aminek örültem is meg nem is. Az a rizsám lényege, hogy előtte még bedobtunk egy gyrost és csak úgy ittuk az itókánkat meg ne ártson annyira.:D Elpályáztunk az Árpád hídhoz, mert végülis arra kellett volna menni, mert ugye 1-es vilivel kell arra felé gurulni. Nah a lényeg hogy a partyn (robotrock) iszonyú sok ember volt, ezáltal két ruhatár is működött, de a buli elejétől végéig (vagyis amíg mi maradtunk) nem lehetett oda férni, sőt még fél óráig kellett sorba állni. A cipőmet ki kellett sikálni mert annyian megtaposták hogy tiszta sár lett. Emmuci meg leöntött sörrel és mintha vizes póló versenyen lettem volna annyira sörös lettem. Azt levettem, mert abba nem lehettem és kivettem a pulcsimat a ruhatárból persze újabb 15 perc. Egész este pulcsiba és melltartóba voltam nem volt vicces áhh....:D Jót táncoltunk, beszélgettünk..olyan emberekkel találkoztam, akikről nem is hittem volna, hogy ilyenre mennek:)

Csókk

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdet1.blog.hu/api/trackback/id/tr631840251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kis Tej© 2010.03.15. 14:16:06

cöhh... de vicces volt.. am tényleg pulcsiban kellett lenned?:O pusza Kicsilány

Little Girl:) 2010.03.15. 21:17:00

Te is ott voltál?....amúgy tényleg :D
süti beállítások módosítása