Délután öt óra van. A lánggyári napközibe jönnek a szülők a gyerekekért. Az egyik kisfiú a kabátját veszi fel, és közben lelkendezve meséli:
„Reggel először építettünk egy nagy hajót, aztán én rajzoltam egy tigrist, nagyon szép lett. Azután Gizella nénivel játszottunk, virágfüzérrel és csillagokkal díszítettük Rákosi elvtárs fényképét, mert a születésnapja lesz. Gizella néni azt mondta, mindenki gondolkozzék, hogy mit csináljunk még, és akkor én kitaláltam, hogy vonjuk be a virágcserepeket is piros papírral, és bevontuk. Ugye, nagyon fog örülni neki Rákosi elvtárs? ”
Este van. A dolgozók iskoláiban rajzaik, számításaik fölé hajolnak a felnőtt diákok, hogy pótolják mindazt a tanulást, amit a múlt rendszer elzárt előlük. Kis falvak kultúrotthonaiban ünnepi műsort próbálnak a csoportok. Sztálinvárosban a „Rákosi-ház” -on önkéntes rohammunkára jelentkezik a Komszomol brigád. Meleg otthonokban asszonyok altatják gyerekeiket.
– Mesélj, anya, mi volt azután?
– Azután Erős János egyet tapsolt a kezével, és akkor a semmiből kinőtt egy város, azután még egyet tapsolt, és a sziken teremni kezdett a rizs, azután harmadikat tapsolt és ... de hiszen neked már leragad a szemed... aludj el szépen.
