Ma egész nap, takarítottam rendet tettem és pihentem. Igazából itt le is zárhatnám a bejegyzést, de rendkívüli módon nem fogom. Meg fáztam nagy örömömre, és még most is teákat nyomok magamba hogy ne legyek rosszabbul vasárnapra. Vendégek is jöttek pár órára és itt ragadtak egész mostanáig, bár engem ez egy cseppet sem érdekel, mert a szobámban üldögélek és irogatok. Nővérem meg Kristóf előbb rontottak rá magányomra, hogy szünetet tartanak és köszönjek el tőle egy időre. Először nem nagyon értettem minek, de akkor rá jöttem, amikor elment a Kristóf és zokogva jött vissza a nővérkém. Szokásom, vagy nem szokásom más érzéseiről írni, - ez most teljesen lényegtelen, mert most megteszem.
Más az, amikor oda vagy valakiért és nem bírsz másra gondolni csak ő jár a fejedben. Szinte mindenről ő jut az eszedbe, és amikor az eszedbe jut akkor csak úgy elmosolyodsz:) Ez mind szép és így is van az elején.
Aztán megváltoznak a dolgok egy cseppet. A szerelem szeretté válik, és megszokássá. A kis vétkek már nagyobbnak látszanak majd, már mindenért beszólsz, pedig tudod, hogy nincs igazad. De ha szakításra kerülne a sor, azért nem tudod elengedni, "mert a szíved zakatol és az eszed súg" ahogy mondanám... Igazából ezt most nővéremnek írtam, nem tudom milyen céllal, de talán hasznát veszi, bár erősen kétlem.
Ennyit a máról: Csókk
